Véletlenül feltaláltak egy új színt

Az Oregoni állami egyetemen a magnézium-oxid elektromosságával folytattak kutatásokat. A létrehozásában szerepet kapó anyagok vegyjele alapján “YInMn kék” névre keresztelték el az amerikai vegyészek az általuk véletlenül felfedezett új színt.

Az egyik kísérlet során ittrium, indium és mangánt kevertek össze, és az anyagból vett minta szokatlan színén a kutatást vezető professzort is meglepte, mivel utólag kiderült, egy eddig nem azonosított árnyalatról van szó. Az ittrium, indium és mangán vegyjeleinek rövidítéséből megalkotott “YInMn” kék azért is különleges, mert a létrehozásához szükséges anyagok együttese visszaveri az infravörös fényt, így az ilyen kék színű festékkel bevont épületek az eddigieknél könnyebben hűvösen tarthatók. Tetszetős színárnyalat, hasznos mellékhatással!

Számomra mindenképp az a dolog tanulsága, bár úgy gondoljuk, hogy fizikális univerzumunkban, szinte már minden ki lett találva, fel lett fedezve, rengeteg új dolog, ötlet vár még, hogy egy arra, hogy felszínre kerüljön.

Időjárás előrejelzés