Mikóháza

Mikóháza község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól közúton kb. 100 kilométerre keletre.

A terület az őskor óta lakott. 1273-ban Kun Erzsébet királyné egy Mikó nevű emberének adományozta a területet. A lakók főként erdőgazdálkodásból éltek.
A törökök nem jutottak el Mikóházáig, ezért a település a törökök elől menekülőknek is menedéket nyújtott. A reformáció és ellenreformáció következményeként a falu lakossága vallásilag megosztott volt. 1769-ben épült fel az első templom.
A későbbi évszázadokban ruszin, német és zsidó telepesek érkeztek a településre.
A településen a 2008-ban megvalósult Wifi-falu pályázat keretében 9 mély szegénységben élő család jutott ingyenes otthoni internethez. Az idelátogató vendégek napi egy órára szintén ingyen igénybe vehetik a wifiszolgáltatást.

Népcsoportok
A 2001-es népszámlálás adatai szerint a településnek csak magyar lakossága van.

Környező települések
Alsóregmec (kb. 3 km), Vilyvitány (kb. 5 km), Sátoraljaújhely-Széphalom (kb. 5 km), a legközelebbi város: Pálháza (kb. 7 km).

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mikóháza


Nagyobb térképre váltás

 

Időjárás előrejelzés